A CÉG TÖRTÉNETE

Ocean
IMG_0448.jpg

TALÁLKOZZ VELÜNK

Kik vagyunk?

 

Ezen az oldalon csak olyan termékeket találtok, amiket mi is használunk. Csak olyanokat, amiket nap mint nap odaadunk a saját gyerekeinknek is, mert azt gondoljuk, hogy ezzel tesszük velük a legjobbat.

 

Hogy miért?

 

Ezért:

 

Alig néhány éves volt a kislányom, amikor kiderült, hogy nagyon súlyos kozmetikai allergiája van. Semmilyen gyógyszer nem enyhítette a problémáját. Sőt, egy ponton túl úgy éreztem, hogy napról napra csak rosszabbodik a helyzet. Ez kicsivel több mint 10 éve történt. Akkoriban alig lehetett komolyan vehető információkat találni erről a témáról. A gyermekem szenvedett, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy mitévő legyek, de nem akartam elhinni, hogy nincs megoldás. Elkezdtem felkutatni sorstársakat, szakemberek, elolvastam minden elérhető tanulmányt.

Lassan megtanultam, hogy mit kell keresni a termékcímkéken vagy, hogy nem elég a testünket kívülről ápolni. Megtanultam, hogy valóban azok vagyunk, amit megeszünk. És megtanultam azt is, hogy a megfelelő tápanyagbevitelre nem egy jól hangzó marketingszöveg mögé bújtatott multivitamin jelenti a megoldást.

Rengeteget küzdöttünk azért, hogy a kislányom állapota javulni kezdjen, de végül sikerült. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyire könnyű elveszni cikkek, termékek és ígéretek sűrűjében.

 

A Lipoversum ötlete ekkor született meg. Egyre többet foglalkoztatott egy olyan termékcsalád gondolata, ami a lehető leghatékonyabban hasznosul úgy, hogy a lehető legkisebb mértékben terheli meg közben a szervezetet.

Az ötletből pedig valóság lett, amikor több hasonló problémával küzdő család találkozott egymással és a tudásukat és az erőforrásaikat egyesítve közösen kezdtek el, kezdtünk el termékeket fejleszteni.

Igyekeztünk széleskörűen tájékozódni, mind az európai, mind az amerikai lehetőségekről, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a liposzómás technológiával készülő termékek jelenthetik a megoldást számunkra.

 

A Lipoversum készítményeit egy oxfordi laboratóriumban tesztelik. Fontosnak tartjuk, hogy a régi alapanyagok a modern technológia segítségével jöjjenek létre.

 

Mi, a gyerekeink és a szüleink is ezt szedik. A célunk pedig az, hogy bárki, aki tenne az egészségéért, esetleg olyan nehéz helyzetbe kerül, mint mi, az rövidebb úton jusson el egy lehetséges megoldáshoz. Mi nem alternatívát kínálunk, hanem a gyógyulás és az egészségmegőrzés legjárhatóbb útját.