Egy agyban az ellenséggel...

5 éve, amikor először ébredtem arra, hogy a testem megálljt parancsolt, nagyon megijedtem....

Az exemtől történt különválásunk után elkezdtem egy új nőt építgetni a romokból. 17 kilóval, egy halom fóbiával, és az agyamba táplált rengeteg korláttal indult a projekt. Nem tűnt túl egyszerűnek a dolog, és nem is volt.

Még 6 gyerekkel, otthonról dolgozva, iskolába járva. Próbáltam a háztartást is karbantartani, a kertet kicsit ápolgatni, és ekkor...



...aznap reggel...

Kikeltem az ágyból, majd a fürdő felé félúton le kellett ülnöm. A fájdalomtól nem volt tovább...aznap ez egésznap így ment. 10-15 méter, leülni, 2-3 perc pihenő, majd 10-15 méter megint. Mondanom sem kell aznap semmi nem készült el, de igazából ez aggasztott a legkevésbé. Ott álltam, pontosabban ültem egyedül a 6 gyerekkel, következő nap Londonba kellett volna mennem a suliba, és egy héttel később le kellett volna vezetnem 300 kilométert, hogy elvigyem a gyerekeket nyaralni... hogyan tovább?

Azt tudni kell rólunk, hogy nincsenek nagyik, nagyapák, nagynénik, nagybácsik elérhető közelségben. A család egyik fele Amerikában, másik fele otthon.


Beszéltem az orvosommal, és látszott, ez nem lesz egy gyors diagnózis. CT, röntgen, mindenféle vizsgálat, miközben ahhoz, hogy egyáltalán a napi teendőim el tudjam végezni morfiumot adtak. A fájdalomcsillapító természetesen nem volt megoldás. Ha éltél már hetekig morfiumon ismered a hatást, ha nem, akkor elmondom: a napi rutin elvégzése is nehézzé válik, enervált, fáradt, koncentrációra képtelen. Nem beszélve a szörnyű, de gyakori mellékhatásáról ennek a 'gyógyszernek', a depresszió.



Az a szombat éjszaka

Voltam depressziós előtte és utána is, ez mindenkivel megesik, de az az éjszaka más volt.

Ülsz a sötétben és a szokásos önkorbácsolós gondolatok mellett felüti a fejét egy új gondolat...

talán a gyerekeidnek egyszerűbb és jobb lenne az élet nélküled. És ez gyűrűzik, és egyre logikusabbnak tűnik, hisz te mostanság ritkán nevetsz, legtöbbször fáradt vagy, keveset vagy velük olyan formában, mint régen... és ekkor és ott tudtam, ennek most rögtön véget kell vetni.


Én szerencsésnek mondhatom magam

aznap éjszaka, ugyan elmúlt éjfél, de akit felhívtam, felvette a telefont... az egyik legnagyobb londoni kórház vezető pszichológusa, tanárom, barátom, mentorom. 'Azonnal tedd le ezt a gyógyszert' - mondta. Normál esetben ilyen gyógyszereket fozozatosan szoktak megvonni, egyre kisebb adagokban alkalmazni, de a kialakult helyzet miatt a biztonságosabb nekem az azonnali abahagyása volt. És nem vagyok egyedül ezzel:

a morfium és az ópioidok 40-60%-kal növelik meg az öngyilkossági gondolatok előfordulását. Ennél is szörnyűbb, hogy 75%-kal több azok száma, aki valóban cselekszik is, azaz öngyilkos lesz.



3 nap pokol

Az elkövetkező napokat senkinek nem kívánom. Az elvonási tünetek borzalma, a gyengeség a disszorientáltság. Egyik pillanatban izzadtság, forróság önt el, takaró lehajint, hideg ital. 5 perc sem telik el, ráz a hideg, fagysz meg, és ez újra és újra, miközben remegsz, és arra gondolsz, milyen egyszerű lenne ezt megoldani, ha bevennéd azt az egy gyógyszert...de nem, mégegyszer nem kerülhetek abban a helyzetbe, ahol voltam. Elsőre hatalmas szerencsém volt, hogy valaki tudta mit mondjon...

Természetesen a morfium letétele csak az első lépés volt az úton. A fájdalom, ami ott maradt továbbra is megoldatlanul, a fájdalom okozta korlátozott lehetőségek, mind-mind megoldásra vártak. De én elmondhatom, kaptam egy második esélyt, minden nap egy ajándék, extra...





65 views0 comments